Manapság sok embernek egyszerűen nincs ideje otthon alaposan bereggelizni.

Ezért élnek olyan jól a különböző látványpékségnek látszó cégek, akik előre fagyasztott finomságokat árulnak, amiket a boltban sütnek meg. 

Ma úgy alakult, hogy én is ilyet vettem, ezzel kapcsolatban megint tapasztaltam, amit itt is megírtam: http://szagertoivelemeny.blog.hu/2014/11/07/mihez_kepest_185

Előrebocsátom, nem siettem, mert igyekszem úgy szervezni az életemet, hogy ne kelljen sietni. Siettem én már épp eleget, aki rám kíváncsi, az várjon meg. :)

Ballagok egy darab papírzacskóval a pénztár felé, amikor csikorgó kerekekkel betolja a kocsiját elém egy szemmel láthatóan nyugdíjas hölgy. Cuccok borulnak, kerekek sírnak, nyanya liheg a hirtelen erőfeszítéstől.

Néni pihegve pakolja ki a cuccait, a pénztáros szemmel láthatóan ismeri, még megbeszélik a világ nagy dolgait, ilyenkor már ráér. Előbányássza nagy nehezen a bankkártyáját a pénztárcából, pont beszorult. PIN keresés, beírás. Csík nyomtatása. Vége, hurrá. Én jövök.

Nem ment el az életemből öt percnél több, nem is zavar. Csak a világban töltött időm egy részét szemlélődéssel töltöm, és ezeket a tapasztalataimat írom le. Ezek a tapasztalataim viszont egyre inkább abba az irányba mutatnak, hogy nagyon nem figyelünk egymásra. Ha egy nyilvánvalóan ráérő nyugdíjas tele kocsival fontosnak tartja, hogy minden erejét megfeszítve berohanjon egy szemmel láthatóan munkába menő ember elé, azt már nem minősíthetem figyelmetlenségnek. Ez a másikkal történő szándékos kibaszás, szopatás. 

Ha jól érezte magát, egészségére. 

Nekem csak a tapasztalataimat bővítette.