2016. sze 28.

Sírnom kell - avagy elektronikus bírósági ügyintézés FRISSÍTVE

írta: szaGértő
Sírnom kell - avagy elektronikus bírósági ügyintézés FRISSÍTVE

Munkámból kifolyólag sűrűn járok bíróságra.

Mivel a bíróságokon is egyre több ügyben kötelező az elektronikus ügyintézés, utánanéztem, hogy mit lehet tenni ezügyben.

sebesult_paragrafus.jpg

Találtam is egy csinos webes alkalmazást, amely a Bírósági Elektronikus Tájékoztatási Rendszer névre hallgat. Már a bejelentkezési s egy challenge volt, mert először be kell jelentkezni az ügyfélkapun, és onnan átlépni az oldalukra. Csakhogy az ügyfélkapunál nincs ide link, ki kellett találni a megfelelő linket, és beírni.

Hurrá, eddig megvagyunk.

Beírtam az ügyszámot. Nem jó. megint beírtam, megint nem jó.

Kiderült, hogy nem az egész ügyszámot kell beírni, hanem az első pontig le kell hagyni (az a bíró száma, de az ügyszám része, na mindegy)

Bepipáltam, milyen eseményekről kérek értesítést.

Olyat nem lehet, hogy elektronikusan adok be bármit, vagy bármilyen iratot megkapok, nem. Csak értesítést.

Hurrá, ez is jó.

Bepipálom a szükséges dolgokat, rákattanok az okéra, és ekkor ér az igazi meglepetés.

Miután bejelentkeztem az ügyfélkapun, tehát kellően azonosítottam magamat, és beállítottam, amit akarok, az oké gomb hatására felugrik egy ablak, amelyben tájékoztat az informatika eme csodája, hogy most ő ad nekem egy PDF file-t, amelyben az általam beállított dolgok vannak feltüntetve, valamint az ügyszám és a bíróság megnevezése, bónuszként pedig a saját személyes adataim, nyomtassam szépen ki, írjam alá, és ügessek be a bíróságra, és MOST FIGYELJ személyesen adjam be a papírt.

Azaz a megfelelően azonosított személy által, elektronikusan kitöltött adatlapot, kinyomtatva, aláírva, személyesen kell leadni.

Holott van elektronikus aláírásom, három is, de nincs rá lehetőség elektronikusan aláírni. Különben is, az ügyfélkapu létrehozásához is személyesen kellett bemenni anno az ocsmányokmányirodába. Most már állítólag elektronikus aláírással is lehet okmányirodai accountot létrehozni, de ezek után hiszem, ha látom.

Leírom még egyszer, hátha nem hiszel a szemednek:

A bírósági kérelmet elektronikus azonosítás után ki kell nyomtatni, aláírni, és személyesen bevinni. Nem postán, nem füstjelekkel, nem elektronikusan. SZEMÉLYESEN.

Ezek után már csak azzal szeretnék találkozni, aki ezt az egészet kitalálta. Gratulálnék neki. 

Hogy még él.

 

FRISSÍTÉS

Ma bent jártam a bíróságon, leadni a papírt. Közölték, hogy büntetőügyben nem is lehet értesítést kérni. Ehhez képest az OBH oldalán azzal kell kezdeni a műveletet, hogy kiválasztom, polgári vagy büntetőügyről van-e szó,

 

 

 

Szólj hozzá