2018. feb 14.

Mozgólépcső-matek

írta: szaGértő
Mozgólépcső-matek

Álltam a mozgólépcsőn és számolgattam.

escalator-769790_1280.jpg

A Deák téren két mozgólépcső megy felfelé. Saccra mindkettőn állt kb. ötven ember egyszerre, az összesen száz. A másik sávon, ez idő alatt felment gyalog három ember.

Tehát három ember nyert fejenként fél percet, míg a lépcső alján a csúcsforgalomban tülekedők fejenként veszítettek egy-egy percet, mivel a mozgólépcsőnek csak a jobb oldalán szabad állni. 

Ha mindkét oldalán lehetne állni, akkor 2*100 ember lenne rajta, pont fele annyi idő alatt mentek volna fel a népek.

Így a becslés alapján egy metró esetén a kb. 300 embertől elvett az 300 percet, hogy kb. 6 ember fel tudjon sétálni. azaz, hat ember fejenként fél perc, azaz összesen három perc időnyereségének az ára másik háromszáz embertől elvett egy-egy perc, azaz összesen háromszáz perc.

És mivel csúcsforgalomban kb három percenként járnak a metrók, de mindkét irányba, a meróállomások (kisföldalatti nélkül) felével, kb. 20 metróállomással, valamint két óra reggeli és két óra délutáni csúcsforgalommal számolva:

20 metró/óra -> 80 metró/négy óra csúcsforgalom, metrónként és állomásomnként 300 ember (le és fel összesen; megint csökkentettem a becsült számokon, mert eddig csak egy iránnyal számoltam), 80*3 perc nyereség, azaz 240 perc nyereség, és 80*300 perc, azaz 24.000 perc veszteség, amit a 240 percet nyerők érdekében a szabályok rátolnak a többiekre.

Ha ezt átszámítjuk egy teljes évre (20 munkanap/hó, 12 hónap) 57.600 perc azaz 960 óra, azaz 40 nap időnyereségnyereség áll szemben 5.760.000 perc, azaz 96.000 óra, azaz 4.000 nap időveszteséggel.

Annak a pár embernek, aki napi fél percet nyer, talán egyszerűbb lenne minden reggel fél perccel korábban elindulni.

Nem kéne megszüntetni ezt a marhaságot?

Szólj hozzá

mozgólépcső Budapest BKK