2018. már 09.

A TB csaló a hülye, vagy aki leleplezi?

írta: szaGértő
A TB csaló a hülye, vagy aki leleplezi?

Ma láttam egy Facebook-bejegyzést, amelyben valaki kiírta, hogy lekérdezte a beteg-életútját, és a fogorvos, ahol volt párszor, sok olyan kezelést írt be, ami kamu, nem végezte el, az illető ott sem volt.

Öt percen belül megjött az első okos, aki kiosztotta, hogy az ő dokija is be szokott írni kamu kezeléseket, de ő nem szól érte, mert a doki megérdemli. Olyan szinten nekiugrottak az eredeti posztolónak, hogy egy köcsög rágalmazó, hogy a bejegyzés nem élt 10 percig, a posztoló törölte.

Jó volna tisztába tenni pár dolgot. Egyrészt az orvosoknak adott TB kifizetést mi dobjuk össze, mindannyian, már aki nem feketén dolgozik.

A TB kassza pedig felülről zárt kassza, ami annyit jelent, hogy egy adott hónapra fix összeget fizetnek ki, a kezelésekért pontokat lehet elszámolni, ezt BNO pontoknak hívják. Ez olyan mint egy nagy torta, aki a legtöbb pontot könyveli el az adott hónapban, az kapja a legnagyobb szeletet, ezért minden orvos kamu kezeléseket ír be, amikor csak lehet.

Mondok egy példát, most a cikk írásakor megnéztem, amit eddig sosem, a betegéletút lekérdezést a https://ugyfelkapu.neak.gov.hu oldalon. 2010-ben elvágtam az ujjamat, sebész varrta össze. Ezért az alábbi tételeket könyvelte el. A vizsgálatok után zárójelben a BNO pontokat is beírom, hogy lássuk, mit jelentenek a kamu vizsgálatok.

  • Vizsgálat (811 pont)
  • Keringésfunkciós vizsgálat egy artériában (170 pont) - Ez tuti nem volt
  • Vezetéses érzéstelenítés ez kéz- vagy lábujjon (411 pont)
  • Rögzítés háromszögletű kendővel (141 pont)
  • Bőrvarrat (167 pont)
  • Sebkötözés, kötéscsere (228 pont)
  • Csípőizület AP felvétel (646 pont) Ugyanaz a rendelő, tök más orvos, aznap tuti nem volt ilyen, mert amint összevarrták a kezemet (reggel 8 és 9 között), mentem bíróságra dolgozni, és estig haza sem értem, ez biztos.

Ezt követően háromszor visszamentem kontollra, amire ezeket számolta el.

  • Kontollvizsgálat (405 pont)
  • Sebkötözés, kötéscsere (241 pont)
  • Keringésfunkciós vizsgálat egy artériában (170 pont) - Ez tuti nem volt
  • Rögzítés háromszögletű kendővel (141 pont) Visszatettem ugyanazt :)

De nem háromszor, hanem öt különböző dátummal. És mivel vadállat módon csinálta a dolgokat, fájdalomcsillapítás nélkül, a varratszedésre nem mentem vissza, kiszedtem magamnak. Erre mit látok?

  • Kontollvizsgálat (405 pont)
  • Sebkötözés, kötéscsere (241 pont)
  • Keringésfunkciós vizsgálat egy artériában (170 pont) - Ez tuti nem volt
  • Rögzítés háromszögletű kendővel (141 pont) 

Kétszer, az utolsó előttiben bónuszként:

  • Varrat és/vagy kapocsszedés (174 pont)

Adjuk össze. Jogos pontok 3.696. Nem jogos pontok 3.837 pont. Még egyszer annyi

Mi ez, ha nem csalás?

Miért zsizseg a sok ember, hogy az orvos hadd csajon? Miért mennek neki annak, aki észlelte a dolgot?

Nem azt mondom, hogy a felülről zárt kassza jó megoldás, mert egyértelműen csalást generál, mert aki nem költ hozzá plusz pontokat, az nagyon rosszul jár.

De betámadni valakit, mert zavarja a csalás, és rágalmazónak nevezni, az azért túlzás. Leugatni, hogy miért írja ki, szintén túlzás, ugyanis bizonyíthatóan, dokumentáltan a valóságot írta, és pár egybites júzer, aki azt se tudja, hogyan működik a rendszer, máris támadja.

Idáig jutottunk, hogy a csalás és lopás normális, megvédendő dolog? Annak kell elbújnia, aki kimondja, hogy ez így nem jó? Az ész nélküli agresszív ordibálóknak miért van mindig igaza? Talán, mert a normális emberek inkább elhallgatnak, mert kellemetlen nekik a bunkók rikoltozása?

Nagyon nincs ez így jól.

Szólj hozzá

csalás TB