2020. júl 07.

Posta, vírus és jog

írta: szaGértő
Posta, vírus és jog

Tudom, unalmas már a vírussal jönni, de megosztok egy történetet, amit továbbgondolva számos problémának lehet a forrása.

Egy hatóság (a munkám miatt) tértivevényes levelet küldött, de véletlenül az egy évvel ezelőtti címemre, ahol azóta nem jártam.

A Magyar Posta oldalán az alábbi tájékoztatás olvasható:

A lényeget ki is emelem:

A tértivevényes levél, a hivatalos irat és a csomag esetében az átvételt pedig nem kell a címzettnek aláírással igazolnia, ehelyett a személyazonosságot igazoló igazolvány adatait egyezteti a kézbesítővel lehetőség szerint mintegy 1,5 méteres távolságból, így elkerülve a közvetlen fizikai érintkezést.

Azaz a kézbesítővel szóban közlöm az igazolványom számát, ő ráírja a tértivevényre, és azt is ráírja, hogy én vettem át.

Namármost, ez a valóságban úgy történik, hogy ha nem vagyok ott (és a régi címemen nem voltam ott), a kézbesítő lazán ráírja a tértivevényre, hogy személyesen vettem át a levelet, majd betolja a postaládába.

Az átvevő aláírásánál az szerepel, hogy "Posta".

Ennek elég jelentős jogi következményei lehetnek, mert ha nem kommunikál a címzett a feladóval (mint pl. az én esetemben, és én meg is kaptam az aláírt tértivevény képét, innen tudtam, hogy hol keressem), a levél kézbesítettnek minősül, miközben a címzett arról sem tud, hogy küldtek neki levelet, így mindenféle jogvesztő határidőről lemarad, mint pl. a fizetési meghagyás 15 napos ellentmondási határideje, ami után a követelés jogerőssé és végrehajthatóvá válik.

És a Magyar Posta nem fogja senki helyett kifizetni a jogerőssé vált, sok esetben rég elévült tartozását, nem véletlenül szórják a behajtócégek követeléskezelők a tíz-tizenöt éves, réges régen elévült, és talán sohasem volt tartozásokról a felszólító leveleket mostanában.

Tehát a helyzet az, hogy egy állami tulajdonú cég nem tartja be a törvényeket, és ezzel jelentős hátrányt okoz sok embernek, akiktől még a védekezés lehetőségét is elveszik. A kézbesítő bemondásra állítja, hogy a címzett személyesen vette át a levelet, semmivel sem tudja bizonyítani, a címzett meg bemondásra állítja, hogy ott sem volt, és szintén semmivel sem tudja bizonyítani. 

Mindenki vigyázzon, és ha valami rendelleneset lát a kézbesítés környékén, alaposan dokumentálja, jól jöhet az még később.

Szólj hozzá

posta kézbesítés tértivevény COVID19 COVID