2017. már 11.

Irigység 39 ezer forintért

írta: szaGértő
Irigység 39 ezer forintért

Elment egy háromtagú család bevásárolni.

Mert megjött a fizetés.

Ilyenkor érdemes egyszerre megvenni mindent, amit lehet, tele is volt a gumiszalag a pénztárnál.

Hús, tej, felvágott WC papír, mosószer, ilyesmi.

Mögöttük állt egy középkorú nő, aki szemmel láthatólag ismerte a másik pénztárban ülő pénztárost, aki át is szólt:

- Ennyi mindent vásárolsz?

Eddig nem is érdekes, de a válasz annál inkább:

- Nem nyertem a lottón.

A vásárlás összege kicsit több volt, mint 39 ezer forint.

Nézzük a statisztikát, ami a képen látható. (a képre kattintva a forrás is megnyitható)

Az egy főre jutó kiadás élelmiszerre, és alkoholmentes italokra 19.885,- forint átlagosan, havonta. (2015-ös adat). Ez háromfős családra nézve 59.665,- forint. és ebben a WC papír és a mosószer még nincs is benne.

Nem értem, mire az irigység. A 39 ezer forint ha naponta veszi meg, az átlagosan napi 1.300,- forint kiadás. Három emberre. Csakhogy a napi vásárlással ha csak fél óra megy el naponta (elmenni a boltba, összeszedni a cuccot, sorban állni a pénztárnál, fizetni, hazamenni), az harmincszor fél óra,  azaz tizenöt óra kieső idő. Ha ezt a helyi kisboltban teszi meg az ember, még többet is fizet. Tehát ez a család teljesen logikusan járt el.

Nem úgy, mint a beszóló. Akiből az irigység beszélt. Holott, a kinézetéből láthatóan lehet, hogy többet költ sminkre, mint a szóban forgó család élelmiszerre.

Miért jó az irigység? Miért jó beszólogatni nyilvánosan? A frusztráltságot ez nem csökkenti, maximum ad belőle a többieknek. De a beszólogatóna is marad, bőségesen.

Ez nagy baj. Magyarország egyik nagy hibája. Irigykedünk, beszólogatunk, kritizálunk. (mint most én... mondhatja a kommentelő). Csak amit mondok, az remélem, nem lesz céltalan.

Nem irigykedni kell, hanem dolgozni. Ha nem tetszik, ahol élünk, igyekezni kell megváltoztatni. A beszólogatástól nem lesz jobb. Ha nem jó a munka, tanulni kell, és keresni jobbat. Ha másnak jól megy (vagy legalábbis nem éhezik), annak örülni kellene.

Mert ha mindenki örül (már ha van minek), akkor jobb is lesz. Ha meg nincs minek, akkor változtass. Vagy legalább próbáld meg.

Mint ahogy én is megpróbálom ezzel az írással.

Szólj hozzá