2017. aug 07.

Választási csalás

írta: szaGértő
Választási csalás

A világon mindenhol felmerül a választások után a csalások kédése. Ha elektronikusan történik akkor feltörték a rendszert (egyik oldal szerint igen, a másik oldal szerint nem), ha papíralapon, akkor manipuláltak a szavazatokkal (ismét az egyik oldal szerint igen, a másik szerint nem)

Technikailag másképp kell védeni egy informatikai alapú szavazási rendszert, és másképp egy papíralapút, de százszázalékos védelem soha nem lesz, mert a csalásban érdekeltek felkészültsége legalább olyan magas, mint a rendszer üzemeltetőié, plusz az üzemeltetők előre nem ismerik konkrétan a választás során elkövetett próbálkozásokat konkrtétan, így sok mindenre fel kell készülni, mint aki próbálkozik, egy maximum két dologra készül fel.

Nyilván a jövőben a száz százalékosan elektronikus szavazás lesz az elterjedt. A jövő alatt egyes országokban akár néhány évet is lehetne érteni, máshol ez száz években lenne becsülhető.

A jelenlegi szavazási rendszerek elválasztják a szavazó azonosítását a szavazócéduláktól, a szavazáson résztvevő emberek azonosítása azonosítja a személyt magát, de ennek az a célja, hogy senki ne szavazhasson többször. A szavazat maga viszont anonim. Ezt meg lehet kerülni, nem azonosított személyek által leadott szavazatokkal, mint pl. a külföldről, levélben leadott szavazatok. A másik módszer az lehet, hogy a nem kedvező szavazólapokat teljesen egyszerűen érvényteleníteni lehet, ha egy másik ikszet is belerajzol valaki. Ezt a szavazási bizottságok politikailag vegyes összetételével próbálja a legtöbb rendszer megakadályozni.

Szóba jön még a választókörzetek "optimalizálása" valamint a választók ígéretekkel történő megtévesztése esetleg a szavazók valamilyen módon történő megfélemlítése, így az egész választási harc egy igen bonyolult, nehezen átlátható folyamat, amely a folyamat egyes részei súlyától függően ugyanazon szavazók különböző feltételrendszerek közötti szavazása esetén jelentős különbséget mutathat, akár az ellenkezőjére is fordulhat.

Ezért, ha elméletben sikerülne is a szavazásra egy olyan rendszert kialakítani, amely 100%-ban csalásmentes, akkor is lehetne vásárolni embereket akár pár kiló krumpliért, vagy nem létező paranoid félelmek sulykolásával, így mire az emberek a száz százalékosan manipulálhatatlan választásra odaballagnak, már meg is történt a választási csalás, mert sok millió embert hazugságok, félretájékoztatások betarthatatlan választási ígéretek által, eleve manipuláltan érkezik szavazni, és ekkor már mindegy, hogy mit karmol a cetlire, az egyáltalán nem biztos, hogy a saját akarata, hanem egy manipuláció eredménye, a szavazó csak egy bekapcsolt "robot", aki a "gazdája" meghosszabbított kezeként ikszeli be azt, amit beikszel.

Optimális esetben elvárható lenne, hogy minden párt azonos méretű kampányt toljon, azonos mennyiségű üzenettel. Még optimálisabb esetben meg kellene kapnia egy független elemző szervezet részletes elemzését arról, hogy az általa preferált szervezet programjának mennyi a valóságtartalma és a realitása. Csakhogy sok párszavas üzenet van, amelyet az egyszerűbb emberek is felfognak, függetlenül annak igazságtartalmától, míg ugyanők a részletes elemzést már nem képesek megérteni, így ez az ötlet eleve kudarcra van ítélve. Ezért csapott fel a napokban a bizonyos szellemi szint alatti emberek választójogának valamiféle korlátozásának ötlete. Az optimális ugyanis az lenne, ha nem jelszavak, hanem komplett programok versenyeznének, amelyek megmagyaráznák az embereknek, hogy miért lesz nekik jó, ha egy adott pártra szavaznak. És a rendszerben olyan kontroll sem található, amely az ígéretét be nem tartó képviselő felelősségrevonását lehetővé tenné.

Hát ezért nem jó a jelenlegi rendszer, ahogy látom, gyakorlatilag sehol a világon.

Persze ha megkérdeznénk az embereket, mindenki több fizetést, biztosabb megélhetést, rendes oktatást és egészségügyet, egyesek pedig ingyen sört és örök életet akarnának. De a választási programoknak nem arról kell szólnia, hogy Józsi, te több fizetést fogsz kapni, Pisti, téged meg ingyen gyógytunk, hanem arról, hogy gazdaságilag, politikailag mit fog tenni a pályázó, hogy az emberek kívánságai optimális módon megvalósuljanak, úgy, hogy közben a gazdaság sem omlik össze, sőt növekszik. Mit fog tenni a vezetés ellenőrizhetőségéért, mit történik azzal, aki sumákol. Nem pedig háromszavas, utólag elleőrizhetetlen bullshiteket kell nyomni.

Csakhogy ezt az emberek nagy része nem fogja megérteni, és megint visszaértünk a politikai marketing világába.

Ami pedig - lássuk be - lényegében hazugság.

 

Szólj hozzá

választás szavazás hazugság csalás politikai marketing