Tankoltam a napokban.

Na nem ez a különleges, mert azért előfordul időnként, hanem a pult mögötti csaj.

Szép kiscsaj, szép lenne a festett fekete haj, a félméteres szempillák meg a két centis vakolat nélkül is. Valószínűleg.

Tankolás után ballagok be, és számlát kérek. Nem egy nagy durranás a cég neve, de angolul van. Mondom neki. Elkezdi írni.

SOFTVER.

Nem jó. (Gondolom magamban, ha az eleje angol, a vége miért magyar?)

Mondom, duplavé.

Visszatöröl.

SOFTVWER.

Megint nem jó.

Betűzöm.

Visszatöröl.

SOFTWER.

Még mindig nem jó. A sor gyűlik.

Mondom, adok egy névjegyet, azon rajta van, egyszerűbb lenne.

Ekkor háborodik fel.

- Nem vagyok én analfabéta! (Gondolom magamban, de. csak funkcionális.)

Úgy nyolcadik-tizedik próbálkozásra csak sikerül eljutni odáig, hogy SOFTWARE, onnan meg a rendszer megtalálja, nem először takolok ott. Még szerencse, hogy a többit nem kellett betűzni, lejárt volna a garancia az autóról.

Nos az oké, hogy reggel másfél órát tataroz, vakol munkábamenet előtt, hiszen el kell adnia magát valamilyen pénzes pasinak, akit nem zavar, hogy buta a lány, nem az eszéért szereti, de ha a másfél órából mondjuk felet olvasna minden reggel (és ha fél centivel rövidebb a szempillája és fél kilóval könnyebb a vakolat, az se lenne gond), biztosan kupálódna a feje belülről is, nem csak kívülről.

De ez manapság már nem divat.

A megmondóemberek az élet iskolájába jártak, ls ezt büszkén hirdetik is, a véleményüknél már csak a magabiztosságuk durvább, nem az észt keresik a másikban, hanem a vakolatot, a kockahasat, a BMW-t, még akkor is, ha csak kétezerért tankol bele.

A csillagszeműnek meg bőven elég, ha megtanul jól szopni, és soha többet nem kell a pultban állnia a kúton.