2016. nov 18.

Gyűlölet a szeretet nevében

írta: szaGértő
Gyűlölet a szeretet nevében

Ma szembejött pár dolog a dróton.

Reggel láttam, hogy egy pékség ablakában gyűlöletkeltő felirat jelent meg.

gyulolet3.jpg

A fotó forrását a képre kattintva találjátok.

Erre reagáltam is, amelyre egy templombajáró ismerősöm (már nem az, mármint nem ismerősöm) nagyon durva reakciót tolt be:

gyulolet2.jpg

Alig tiltottam le, jött a következő.

gyulolet1.jpg

A fentiekben az a közös, hogy - feltehetően - az összes gyűlölködő megnyilvánulás magát kereszténynek valló emberek szájából illetve tollából ered. Nyilván a szeretet és a megbocsátás jegyében.

A szeretet és a megbocsátás jegyében szítják a gyűlöletet, ráadásul többek az embertársaik olyan tulajdonságai ellen felszólalva, amely tulajdonságáról nem tehet, az veleszületett. Ez tudományosan bizonyított tény. Tehát ha akarna se tudna rajta változtatni. Sem az, akinek ez a tulajdonsága van (meleg, néger, zsidó, stb.), sem pedig az, aki nekimegy ezeknek az embereknek.

És itt az "emberek" a kulcsszó. Akik mások, mint a többiek, gyakran sokkal inkább emberek, mint akik a gyűlöletet szítják ellenük.

Nem értem, hogyan lehet ekkora hazugságban létezni. Fröcsög a gyűlölettől, megölné azt, akik mások, - nyilván meg is ölné, ha nem kaphatna érte pár évet a sitten - majd beüget a templomba, imádkozik a képzeletbeli barátjához, hogy bocsássa meg? És még ez a jobbik eset, valószínűleg meg se gyónná, hiszen a világnézete szerint nem ő a bűnös, hanem a többi. Nyilván meg van győződve róla, hogy jobbá teszi a világot.

Pedig óriási tévedésben van. Olyan dolgokat gyűlöl, ami természetes. Pont olyan természetes, mint önnön szellemi sötétsége. Birka üzemmódban, kritika nélkül átveszi a maga által istenített "vezetői" nézeteit, megszorozza százzal, és visszaokádja magából.

Azt hiszi, hogy ha jó diákként a beleoltott szellemi sötétséget és gyűlöletet százszorosan böfögi vissza, akkor megveregetik a vállát, talán még nyalókát is kap.

Pedig ő csupán egy buta, parancsra gyilkoló közkatona, van belőle sok ezer, pótolható, helyettesíthető eszköz a még nagyobb bűnök elfedésének hadműveletében.

És a "parancsra tettem" duma már Nürnbergben sem jött be.

Szólj hozzá