Előrebocsátom, hogy utálom a diszkókban megtalálható, zenének kevéssé nevezhető zajt. Lehet ekézni miatta, de a pár héttel ezelőtti tapasztalatom megerősített ebben. Ami dallamvilág van benne, az az 1950-80 között megjelent zenékből lett sikeresen ellopva, és alácsaptak egy egységes, mindent elfedő puffogást, amely egyrészt megszabadítja a hallgatót a gondolkodás kényszerétől és a kreativitás követelményétől, mert minden esetben azonos módon tudja rázni a seggét, másrészt a műsort prezentáló DJ-nek sem szükségesek agysebészi képességek az ily módon uniformizált zajok egymás után illesztéséhez.

Miért is mentem el egy ilyen helyre? Csupán kíváncsiságból. Pár sört elszopogatva egy csendes sarokból szemlélődtem, hogy milyen típusú emberek járnak oda. Fel kell tételeznem, hogy a többi helyre is hasonló embertípusok járnak, bár semmi kedvem ellenőrizni ezt a feltételezésemet.

Azért, hogy értsétek, mutatok két példát:

Az egyik:

Akinek az első tetszik, abba is hagyhatja az olvasást, mert úgysem fogja/akarja megérteni, amit mondok.

Akinek a második tetszik, az érti, hogy a ZENE (csupa nagybetűvel) és a zaj között lényeges a különbség, akkor is, ha pár százan mindkettőre tudják rázni a seggüket.

Én csupán szemlélődtem. Láttam embereket aki nagyon élvezték a dolgot. Ezen fel sem háborodok, mindenki azt a kultúrát szereti, amelyben felnőtt, amely a vérévé vált. Senki nem tehet róla, hogy milyen kultúrát neveltek belé, beszéljünk akár a szórakozás módjáról, akár a más emberhez fűződő viszonyunkról.

Ami feltűnt, hogy - a másodikként mutatott videóval ellentétben - ide nem  a zene miatt jönnek az emberek. És most konkrétan nem arra gondolok, hogy ez - szerintem - nem zene, hanem arra, hogy a tucctucc típusú zenénél gyakorlatilag mindegy, hogy ki és mit nyom le (persze DVD, mp3, satöbbi, de tuti nem élő zene).

Az írásomnak nem témája annak elemzése, hogy a zene ritmusa milyen összefüggésben van a kábítószer hatásával, és hogy miért csak langyos víz van a mosdóban, erről igen sok írás és elemzés született már, inkább a saját megfigyeléseimet szeretném megosztani.

Érdekes módon elenyésző (pár százalék) a párral (fiú-lány párra gondolok) érkezők aránya, jellemzőbb a fiú és lánycsapatok megjelenése. A többiek húspiac-szerű mustrálása nyilvánvalóvá teszi a célokat, pár találni aznapra. E párkeresés egyetlen szempontja a külső megjelenés, hiszen a zajszint teljes mértékben kizárja annak a felmérését, hogy a másik egyáltalán tud-e két értelmes szót kimondani egymás után. A külső természetesen utalhat a vagyoni helyzetre is. 

Furcsa párhuzamot vélek felfedezni a látogatók és az autóik között is, az aktuális divatra alakított-zselézett-lakkozott-nyírt séró, a drágának látszó póló vagy zakó és a feszülő póló által feltűnővé tett kockahas általában és pár százezer forintos, de gondosan hangolt, spéci kipufogóval és zenecuccal felszerelt, menőbb autómárkák 10-12 éves kiglancolt típusainak kiállítása van minden hétvégén a helyi tucctuccipari centrum parkolójában.

Az egész a külsőségekről szól, mint mostanában az egész világ. Kinek van szebb, kinek van több, kinek van drágább.

Nem érdekes, ki mit gondol, mert úgysem hallani, de nem is érdekel, mert ha valakinek esetleg komolyabb véleménye lenne valamiről azt az aznap esti "partnere" úgyis nehezen fogná fel, mert egy komolyabb vélemény nem csak négy szónál több, hanem ráadásul olyan szavakat is tartalmaz, amelyhez értelmező szótár kéne, de a könyv mostanában a furcsaságok között van, ahogy egyszer valaki tőlem meglepődve meg is kérdezte, amikor látta pár könyvemet, hogy "Te szoktál olvasni??"

Egyes helyek maguk is adnak a látszatra, VIP részleget üzemeltetnek, amelyet külön biztonsági őrök vigyáznak, más típusú és drágább karszalaggal engednek csak be.

A VIP részleg tipikus látogatói a helyi elit tagjai, akik ezzel mutatják meg  a tucctuccipari centrum többi látogatójának, hogy van pénze, hogy megvegye a drágább belépőt, De mivel mutatni kell, hogy ők ott vannak, általában a VIP részleg belseje teljesen üres, csak a - kívülről jól látható - bejárati részben rázza magát pár 40-50 közötti, 18 évesnek álcázott nő, esetleg némelyiknek a lánya. Le nem jön, mert a VIP részleg pár lépcsővel magasabban van, lent nem látnák őt. A pasik nem mindig vannak ott, túl hangos a hely ahhoz, hogy az aktuális üzleti megbeszéléseket ott bonyolítsák.

Nem is tudom, miért lepődök meg folyamatosan 22 éves korom óta az emberi butaság mértékén és a képviselői létszámán. Akkor tapasztaltam ezt először, amikor egy viszonylag zárt környezetből bevonultam katonának, és a frissen bevonult 45 emberből öten tudtunk írni-olvasni. Azóta is rendszeresen meglepődök ezen, amelyet lassan már nem is butaságnak, hanem sötétségnek kellene nevezni.

Felüdülés, amikor olyanokkal találkozom, akikkel lehet beszélgetni értelmes dolgokról. 

Nemsokára két részre fog osztódni az emberiség, és ez a két rész nem tud majd kommunikálni egymással. A baj csupán az, hogy az egyik csoportban lesznek az orvosok, mérnökök, újságírók és informatikusok, a másik fele meg lassan visszasüllyed az emberszabású majmok közé.