2014. jún 01.

Feljelentés és sunyiság

írta: szaGértő
Feljelentés és sunyiság

Az utóbbi időben párszor előfordult, hogy egyesek "feljelentettek" olyan dolgokért, amit állítólag tettem, vagy szintén állítólag nem voltam hajlandó megtenni.

Ezeknek a feljelentéseknek egy része meg is történt, más része viszont a fenyegetés szintjén maradt.

Ahogy vizsgálgatom ezeknek a feljelentéseknek az indítékait, jól látható, hogy azok az emberek, akik ezt csinálják, a feljelentést egyfajta bosszúnak vagy nyomásgyakorlási eszköznek tekintik. Szó sincs arról a klasszikus esetről, hogy valaki bűncselekményt követett el, és ezért a sértett vagy egy tanú feljelentést tesz. Ezek az emberek egy valamilyen viszonyban felmerülő konfliktusukat akarják megbosszulni, például egy magánemberként adott kölcsön visszakérése olyan sérelmes, hogy ezt szükséges egy másik szervezetben állítólagosan elmulasztott cselekedet miatti feljelentéssel honorálni.

Az eredeti funkció teljes mértékben deformálódott: nem egy jogsértés észlelésének a bejelentése a jogsértés hatóságok által történő megtorlásának igényével, nem a jogsértés által okozott kár megtérítésének igénye motiválja, hiszen egyrészt nem is történt jogsértés, ebből következően nem annak megtorlása, hanem valamilyen egész más viszonynak a látszólagosan sérelmes megoldását akarja megtorolni.

Ilyen erővel meg is verhetne, meg is mérgezhetné a kutyámat, de nem akarok tippeket adni.

A gyávaság, a sunyiság tipikus jele ez; nem mer kiállni, hogy elmondja, az adott dolog nem tetszik neki, vagy másfajta megoldást szeretne. Egyrészt azért, mert nincs igaza, másrészt azért, mert gyáva féreg üzemmódban működik. Az ilyen emberek öntik le kromofággal a másik autóját, vagy szúrják ki a gumiját, az ilyen emberek terjesztenek valótlanságokat a másikról. Mert meg vannak győződve arról, hogy nekik valami jár. Vagy ha nem jár, a másiknak van, ezért el lehet venni vagy ki lehet zsarolni. Érzelmileg vagy erővel.

A napokban néztem egy műsort valamelyik ismerettenyésztő műsorban a skandináv országokról. Felmérések szerint ott érzik a legjobban magukat az emberek, annak ellenére, hogy ott fizetik a legtöbb adót. Csak éppen nem akarnak kibaszni egymással, segítenek a másiknak, nem irigylik tőlük azt, amijük van. És dolgoznak szorgalmasan, nem azzal foglalkoznak, hogyan lehet megszopatni a másikat.

Nem tudom, valahogy be kéne vezetni, hogy feljelenteni és szavazni és szerződést kötni csak bizonyos IQ felett lehessen. De akkor az ország 80%-a felügyelet alatt élne, és ez nagyon elszomorít.

Szólj hozzá

feljelentés bosszú féreg rosszindulat