2016. feb 23.

Jatt is, marad is

írta: szaGértő
Jatt is, marad is

Jattból él az ország.

Már akinek olyan szerencsés a foglalkozása, hogy vagy szokás jattot adni, vagy módja van kizsarolni nyomást gyakorolni azzal kapcsolatban, hogy az ügyfél, vevő szabad szemmel jól látható összeggel támogassa a munkáját a hivatalos összegen felül.

 119875_halapenz.jpgA kép forrása: http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/44918_bevallani_vagy_sem_szombathelyi_orvosok_a

Van aki borítékban kapja, egyesek a köpeny zsebébe, mások pedig csak egy legyintéssel, amikor a visszajárót számolják szép lassan.

Egyes foglalkozásoknál már bele van kalkulálva a fizetésbe, annyival kevesebbet kapnak. Máshol az akkora autó is kijön belőle, amelyik elöl-hátul kilóg  faluból.

A kórházi osztályokon és a jogosítványért folyó harcban szájról szájra terjed az infó, mennyit "kell" adni. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még a lila ötszázas volt a legnagyobb papírpénz, egy öreg néni odacsúsztatott az orvosnak egy százast, aki visszaadta ezzel a szöveggel: Tegye csak el, hadd liluljon még egy picit.

Egyes éttermekben már hivatalossá tették: a felszolgálási díj nevet kapta a keresztségben. Nem is értem, ha a pincér nem hozza ki a kajámat nem tudom megenni, pont úgy, mintha az eladó nem hozná ki a raktárból a plazmatévét, azt sem tudnám megvenni. Akkor mi a különbség? Egyik is elvégzi a munkáját, a másik is. A csúnya az a dologban, hogy a felszolgálási díj mellett elvárják a jattot is.

De a dolgok keményednek rendesen, van tudomásom olyan étteremről, ahol a jattot le kell adni, az a főnök (adózatlan) bevétele lesz.

A közös a dologban az, hogy aki adja, az az esetek nagy részében adózott pénzből adja, aki meg kapja, annak adózatlan bevétel lesz. Magyarul helyette adóztunk az összegből. Ha másként nézzük, aki adja, annak sokkal több pénzébe kerül, a jelenlegi adózási szabályok szerint majdnem a duplájába. Tehát a sebész 100 ezer forintja a betegnek 200 ezer forintjában van nagyjából.

Aki adja, nem vár mást, mint amit a jatt nélkül kellene kapnia: normális szolgáltatást.

Aki kéri, annak meg enélkül is adnia kéne, amiért fizetik.

Ez a bevételek újraelosztása erő alapon.

Nem jól van ez így.

Szólj hozzá