2016. már 28.

A papok igazi arca

írta: szaGértő
A papok igazi arca

Találkoztam ma valakivel, akivel régóta nem szeretek találkozni.

papveszely.jpg

Láttam gyerekkorában, amikor egy nagyon nem jómódú család egyik gyerekeként nem gondolva a testvéreire felfalta az egyetlen kiló almát, amit hó végén sikerült szerezni, mielőtt a testvérei hazaértek volna. Láttam, amikor tanulást színlelt, hogy ne kelljen segíteni a házimunkában, de a tankönyvek alatt egy könyv volt elrejtve.

Később tapasztaltam, amikor egy nagy árvíz idején segítséget kértem egy tűzoltóegyesület nevében, hogy elindulhassanak menteni, - immár egy nagy egyház tagjaként - megtagadta azt. Szerencsére más forrásból sikerült megszerezni az akció fedezetét, több száz ember életét és vagyonát megmenteni, valamint 17 kamion segélyszállítmányt eljuttatni a rászorulóknak. Tehát a segítség megtagadásával több száz ember életét és vagyonát veszélyeztette.

Évek óta látom, hogy - ugyanezen nagy egyház tagjaként - hogy nyomja a hivatalos propagandát, és ha ellenérveket kap, lila fejjel kezd üvölteni.

Az egyház, amelynek papja, fennen hirdeti a szeretetet, a megbocsátást és a szegények segítését. De ha az egyházat alkotó tagok csakis saját magukra gondolnak, elutasítják a segítséget, és fennen hirdetik a szigorú hierarchia által előírt, fentről érkező ideológiát, csakis azt bizonyítják, hogy a több ezer éves, a hatalom és a vagyon koncentrációját szolgáló franchise sokkal kevésbé szolgálja a szeretetet és a szegények segítését, mint a saját hatalmuk és vagyonuk folyamatos növelését. És e hatalom, vagyon és befolyás folyamatos növelése arroganciához vezet.

Nagy színes lufi az egész. Ugyanezen egyház oszlopos tagjait közt láttam már alkoholistát, láttam már olyat, akinek titokban barátnője volt, és olyat is, aki egy kiskorú diákja nadrágjában turkált éjjel egy nyári táborban.

Nem véletlenek a sorozatos botrányok, hazugságok, félremagyarázások, hiszen a franchise tulajdonosai által rájuk ruházott, a különlegesség látszatát biztosító hatalom elbizakodottá tesz. Sajnos, a jól kidolgozott, az egész világon működő, az alapvetések mantrázásával manipuláló rendszer mindig be fogja vonzani azt a pár millió agyhalottat, akik egy közösségre vágynak, és - agyhalottak lévén - más (értelmes) közösségeknek nem lehetnének tagjai. Innen van a bevétel, ami az állami adómentesség révén még meg sem feleződik, mint más bevétel az országban.

Így biztosítható az pár milliós tömeg, akiknek a szószékről kiadva a parancsot, zombik módjára mennek, és elvégzik a feladatot, bármi is volt a parancs.

Jobban működik, mint a Big Brother, még kamerák sem kellenek hozzá.

Csak egy jelentős adag kétszínűség és gátlástalanság.

Szólj hozzá

papok arrogancia kétszínúség