2016. sze 11.

Hülyék szezonja

írta: szaGértő
Hülyék szezonja

Megkezdődött a hülyék szezonja. Való Világ sok (sőt, póvered báj big bráner), Észbontók. A szavazásról most ne beszéljünk.

Mindig csodálkozom, hogy ha valaki ennyire sötét, azt miért reklámozza.  Nem jutott más eszembe, mint az, hogy annyira sötét, hogy fel sem fogja, hogy sötét. És boldog, hogy a haverjai irigykednek, hogy szerepel a tévében. Lesz majd miről mesélni az unokáknak. Meg az egyik műsorban jut szex is, vastagon.

hulyekazemberek.jpg

A másik műsorban csak kiröhögik, nem tudom, mi a jó benne.

Osztják az észt szorgalmasan, biztosan ezért fogyott el, ami volt.

Összekevernek szavakat, főleg idegen szavakat. Nem tudják, hogyan működik egy videokamera. Gőze nincs, mennyi hatszor hat.

De minek is, ő már tévésztár, innentől kezdve majd pénzért, színpadon mutogatja magát a többi hülyének. Nagyon kevés embernek jött eddig össze, de azokról kiderült, hogy nem is hülyék, csak kihasználták a lehetőséget.

Állítólag elvégezte a nyolc általánost (hat első két második?)

Ha megnézzük az IQ megoszlási görbét, akkor láthatjuk, hogy az átlagos intelligenciájú emberből van a legtöbb, a nagyon okosak és a nagyon hülyék igen kevesen vannak. De miért a nagyon hülyék a legmagabiztosabbak? Miért ez a mérce?

Persze a való életben (nem villában) is vannak nagyon hülyék, elég sokkal hozott össze a sors. Minél nagyobb baromságot mondanak, annál inkább biztosak benne, és annál jobban meg tudnak sértődni, ha valaki megcáfolja őket. Még akkor is, ha a cáfolatot meg sem képes érteni, de azt érzékeli, hogy valaki nála okosabb. Ami - lássuk be - nem túl nagy durranás.

Aztán kiszabadul a villából, hazamegy, és felkerekedik, elmegy szavazni is. Csakhogy nála működik a marketing minden módszere, amit nagyon sokszor nagyon hangosan elismételtek neki, azt igaznak véli. Látszik ez a vitastílusán is, mert nagyon sokszor és nagyon hangosan szokta elmondani ugyanazt a baromságot. És összesen ennyi az érvrendszere. Nyilván logika hiányában.

Régebben már elmélkedtem azon (itt), hogy mi lenne, ha a szavazatokat súlyozni lehetne az IQ teszt eredményével. Néhányan azt mondták, hogy nem lenne demokratikus. De kérdem én, hogy az demokratikus-e, hogy olyanok döntenek az én életemről, akik azt hiszik, hogy a víz kemény halmazállapotú és a Julianus barát egy herceg volt.

Nem szerencsés, ha a kőműves veszi ki az ember vakbelét, az sem, ha az orvos építi fel a házat (bár ez valamivel sikeresebb projekt lenne, mint az előző). És ugyanígy az sem szerencsés, ha olyan sötét emberek döntenek a többség sorsáról, akik fel sem képesek fogni, hogy miről is van szó. 

De végülis érthető. Mert a hülyéken röhögni lehet, az okosokon meg elgondolkodni.

És röhögni sokkal többen tudnak, mint gondolkodni.

Szólj hozzá