2016. okt 16.

Közműszolgáltató zsarolása

írta: szaGértő
Közműszolgáltató zsarolása

Egy ismerősöm vagy hét évvel ezelőtt vett egy lakást. Az építő - jó szokás szerint - eltűnt az éterben, a hibákat sem javította ki, és maga mögött hagyott egy majdnem ötvenezer forintos vízdíjtartozást.

vizcsap.jpg 

Egészen tavalyelőttig ment a vita, hogy kinek a tartozása, a vízmű szerint az új fogyasztó fizesse ki, ő meg - szerintem teljesen jogosan - azon a véleményen volt, hogy az nem az ő tartozása, nem fizeti ki. Ennek ellenére a szolgáltató az első befizetéseket az építő tartozására könyvelte el.

Aztán jött a vízszolgáltatók összevonása, kissé elcsendesedett az ügy.

Érdekes módon a régi vízszolgáltató még működő cég, és ugyanaz a vezetője, mint a nagy (nemzeti) szolgáltató helyi kirendeltségéé. A telephely is azonos.

Ismerősöm nemrég elkövette azt a hibát, hogy nem fizette be a vízszámlát, ezért kikötötték a vizet. Vagyis szűkítették, csöpögött egy picit.

Ezt észlelve felvette a kapcsolatot a szolgáltatóval, ahol mondtak egy számot (tartozás és a ki-be kötés díja), amelyt ha befizet, visszakötik a vizet.

Befizette.

Ezután (nem előre, ezután) közölték, hogy és most a régi, az építő tartozását is tessék befizetni, mert addig nincs víz.

Ez azért így enyhén szólva is szemétség.

Először is, hazudtak a befizetendő összegről.

Másodszor, azt az összeget, amit a szolgáltató nem bírt behajtani egy cégtől, és amely összeg a szolgáltatónak jelentéktelen, az áldozatnak pedig kb. fél havi fizetése, egyszerűen kizsarolja attól, aki egyáltalán nem tehet a dologról.

És még arra hivatkozik, hogy megállapodása van a régi meg az új cégnek, hogy addig nem kötik vissza, amíg tartozás van. Skizofrén módon, saját magával megállapodást kötött. Aha persze.

És van pofája arra hivatkozni, hogy ugyanaz a vízóra.

Csakhogy a vízmű nem a vízórával kötött szerződést, hanem a fogyasztóval, ami pedig különbözik. És zsizseg, hogy a jelenlegi fogyasztónál van elkönyvelve a tartozás. Persze, ha a jelenlegi fogyasztó befizetését valaki máshoz könyvelte, akkor nyilván tartozás van. Könyvelésileg.

Magyarul, egy szemét könyvelési trükkel - ami szerintem szabálytalan is, bár nem értek hozzá - generált egy tartozást, amit hazugsággal és zsarolással akar behajtani. Erőből.

Legközelebb majd szépen keresztbekönyveli a nem fizetők adósságát a fizetőkre, és majd azokon hajtja be a pénzt.

És mindezt úgy, hogy a vízdíj kb. négyszerese a budapestinek.

Mostanában kiveszett a tisztesség és a tolerancia. Főleg azokból, akik élvezik a hatalmukat, amivel az egyszerű embereket szívatni lehet.

Szólj hozzá