2017. jan 20.

Az emberi butaság töretlen

írta: szaGértő
Az emberi butaság töretlen

Ma láttam egy ilyen reklámot:

Feltehetően azért éri meg hirdetni, mert akad, aki vásárol.

Biztos látták, hogy a 74 éves József a huszonöt éves Ladájával kétszázzal driftel a havon, mert 273%-kal megnőtt a motorteljesítménye, miközben a fogyasztása az ötszörösére csökkent...

Ez külön egy nyelvi csemege. Vagy jogi. Mert a hirdető nem állította, hogy a fogyasztás az ötödére csökken, sőt a mondatba azt is bele lehet érteni, hogy ötszörösére nőtt. Akár. Legalábbis, ha megnő a fogyasztás, miközben a huszonöt éves LADA hatvanvalahány lóereje már egy izmosabb új autó ménesével lett egyenlő, elég hihetetlen, hogy ezt az eredeti fogyasztás 20%-ával érte el.

Mert ha hihető lenne, akkor az autógyárak nem szorulnának trükközésre a fogyasztással kapcsolatban, hanem megvennék a cuccot ott, ahol József, és kész.

Vagy már kifejlesztették volna maguk.

De szerencsére tele van az ország olyan emberekkel, akiknek az agykapacitása az ötödére csökkent (pedig eredetileg sem volt túl sok), és beszopják ezt a marhaságot, és egy chemtrail-dicsőítő meg egy oltásellenes komment között gyorsan megrendelik a cuccot.

Jó sok pénzért.

A hirdető meg vigyorog, hogy sikerült eladnia a készleten levő fáradtolajat sokcsillió forintért.

A hülyéknek.

És utána ezek a hülyék majd szavazni is elmennek.

Szólj hozzá