Egy barátom Németországban dolgozott régebben. A polcán két doboz írható DVD volt. Az egyik a céges, amelyekre a munkája során szükséges dolgokat írta, a másik a magán, amire a saját dolgait. Nem azért, mert ez volt az előírás. Vagyis előírás volt, a társadalom és a saját lelkiismerete követelte meg.

Nálunk ez nem egészen így működik.

Az, hogy a céges telefonról sokan annyit beszélnek, amennyit csak bírnak, mert nem az ő pénzük, lassan kezd alapbeállítás lenni. De ismerek olyan embert, akinek merülőforralóból van 10-12 különféle méretben, mert a munkahelyén gyártották. 

Mindenki lop. Majdnem. Van, aki azért, mert keveset fizetnek, van aki csak úgy. És jönnek az indokok. Azért lopok, mert keveset fizetnek (a munkáltató meg azt mondja, keveset fizetek, mert úgyis lopnak). Azért lopok, mert a munkáltatóm úgyis gazdag. Mert a kurva anyját. Mert csak.

Azt nem veszi senki észre, hogy eladja a becsületét. Lendületből, megszokásból lop, aztán egyszer csak beleszalad egy olyan helyzetbe, amikor a károsult nem hagyja annyiban, legjobb esetben visszafizetteti az okozott kárt, rosszabb esetben (mármint tolvajunkra nézve rosszabb) feljelentést is tesz. És akkor emberünknek hivatalosan is oda a becsülete, ami már valójában évtizedek óta odavan.

Ekkor jön a védekezések sora. Kajára kellett, különben is, a másik többet lop. A bibi akkor van, ha a másik nem is lopott, és jön a hamis vád, a becsületsértés és rágalmazás az eredeti vád mellé. Az ártatlanul megvádolt meg kénytelen védekezni, különben a közösség őt is tolvajnak kiáltja ki. Hallottunk a kabátlopási ügyről, gondolom. :)

Nem tudom, hogy sok embernek miért nem vésődött az agyába, mint Mózes kőtáblájába a ne lopj, a többiről nem is beszélve. És mást megvádolni legalább akkora bűn, mint lopni, ha nem sokkal nagyobb.