Negyven évig állt szemben egymással két nagyhatalom, és egyik sem mert támadni, mert volt rá esély, hogy ő húzza a rövidebbet az ellencsapás során.

De ez már történelem.

Ami a történelemkönyvekben és ismeretterjesztő adókon (saját szlengem szerint: ismerettenyésztő) tanulmányozható.

Az elrettentést alkalmazni is tudni kell ám. Ha elsütöm az egyetlen fegyveremet, amitől fél a másik, akkor már nem lesz vesztenivalója.

Mondok egy példát: Adott valaki, aki egy másik valakivel üzleti kapcsolatban áll. Ezen üzleti kapcsolat során - hogy elérjen valamit - a másik felet megfenyegeti egy-két feljelentéssel.

Ami nagyon nem korrekt viselkedés, mert az üzleti kapcsolatok akkor működnek jól, ha mindkét fél úgy érzi, hogy jól járt, amit adott, azért megfelelő minőségű és mennyiségű cserét kapott, legyen az pénz, szolgáltatás, bármi.

Az ilyen módszerekkel ideig-óráig lehet fogni a másik tökeit, de hosszú távon nem annyira működőképes módszer.

Főleg nem, ha a zsaroló fél (nevezzük így) valóra is váltja a fenyegetését, megteszi az egy-két feljelentését. Ugyanis innentől kezdve a megzsarolt félnek abszolút nulla a veszítenivalója, a támadó kilőtte a rakétáit, és addig kell visszalőni, amíg van rá mód, főleg, ha a támadó fél még nem jött rá, hogy vaktölténnyel lövöldözött.

Az illető úgy látszik se történelemkönyvet nem szokott olvasni, sem pedig a józan paraszti eszét nem képes használni. Az is lehet, hogy a józanság és a parasztság más összefüggésekben van jelen az életében, mint az normális esetekben lenni szokott. Az ész meg szóra sem érdemes.

Első körben ugyanis nem támadunk meg olyanokat, akiktől függünk, hanem megpróbáljuk megbeszélni a dolgokat. Ha meg mégis megtámadjuk, akkor ésszel, biztosítva a saját biztonságunkat. Ha meg ez sem megy, akkor viselni kell a következményeket, amit az ilyen emberek nem képeset ember módjára viselni.