A pékségben jó ideje minden alkalommal megkérdezik, ha kenyeret veszek, hogy szeletelt kenyeret kérek-e.

Nem volt ez mindig így. Eleinte külön kérni kellett, hogy szeletelt kenyér legyen, mostanában egyre gyakrabban kell kérni, hogy ne szeletelt kenyeret adjanak.

Több üzletben beszélgettem erről eladókkal, boltvezetőkkel, tulajdonosokkal. Megdöbbentett az arány: a kenyér 95%-át vagy többet szeletelve adják el. Nem értem.

A szeletelt kenyér egyetlen előnye, hogy fel van szeletelve. De ez sem mindig. Én például más vastagságú szeletet vágok lekváros kenyérhez, mást ha zsíros kenyeret eszem hagymával, és jó vastagot, ha rakott krumpli vagy pörkölt szaftját akarom kitunkolni.

A pirítós vastagsága meg kenyérpirító-függő.

A szeletelt kenyér másképp szárad. Szeletenként egyszerre. A szeletelt kenyér sosem a legfrissebb, mert a forró kenyeret nem lehet géppel szeletelni, várnak vele pár órát, akkor a vágható a legjobban. Egyes helyeken drágábban is adják, mint a nem felszeletelt kenyeret. Érthető, a kenyérszeletelő és a zacskó-lezáró gép is pénzbe kerül, kopik, elromlik, javítani kell, áramot fogyaszt. Meg a dolgozó idejét is meg kell fizetni. Hiába 10 másodperc felszeletelni és besurrantani a zacskóba, ötszázszor tíz másodperc az bizony 83 perc, majdnem másfél óra munkaidő.

A szeletelt kenyeret sosem rakják papírzacskóba, a forró kilós kenyérrel ellentétben. (hajrá zöldek, itt az alkalom...)

A szeletelt kenyér a lustaság szimbóluma. A zacskós levessel, a mirelit pizzával és az előregyártott gesztenyepürével együtt. Sikeresen megspórolunk vele harminc másodpercet, este öt perccel hamarabb van kész a kaja, de cserébe szart eszünk.

Az együtt főzés öröme, a jóízű, saját készítésű főtt étel, az együtt töltött idő a vacsoránál és a vasárnapi ebédnél beleveszett a nagy rohanásba.

Nem hiányzik, emberek?