2015. máj 21.

Vészhelyzet és a hatóság

írta: szaGértő
Vészhelyzet és a hatóság

Nemrég segítettem egy vészhelyzet elhárításában, amelyből hivatalos ügy is lett. Holnap mennem is kell, meghallgatnak tanúként.


Ez eddig rendben van.

idezes_w_1.jpg
De az, hogy eredetileg is a saját időmből a saját kockázatomra segítettem, és az idézés másfél oldalából 1/3 oldal a fejléc, 1/3 oldal a hely és az időpont a maradék pedig a fenyegetőzés, hogy mi lesz velem, ha nem megyek oda, kissé sértő.

idezes_w_2.jpg
Mi lenne, ha először megköszönnék, hogy segítettem, utána megkérnének, hogy ballagjak be, felajánlanák, hogy kifizetik az útiköltségemet meg a munkából kiesett időmet, majd esetleg jeleznék, hogy örülnek, ha továbbra is segítek.

És akkor lehet, hogy többen állnának meg segíteni, és kevesebben anyáznának a hatóságokat.

Szólj hozzá