2015. máj 25.

Tudomány. Tudomány?

írta: szaGértő
Tudomány. Tudomány?

Nézzünk először pár definíciót:

Tudomány: a bennünket körülvevő világ megismerésére irányuló tevékenység és az ezen tevékenység során szerzett ismeretek összessége. A tevékenységnek bárki által megismételhetőnek kell lennie és végeredményben azonos eredményre kell vezetnie ahhoz, hogy az eredményt tudományos eredménynek nevezhessük.

Dogma: egy vallás, ideológia vagy más szerveződés megkérdőjelezhetetlen doktrínája vagy meggyőződése.

Dogmatika: a keresztény hit lényeges igazságait megvilágító, azoknak rendszerét bemutató teológiai tudományág.

A dogmatika ennek megfelelően nem azzal az igénnyel lép az emberek elé, hogy előadja, mit kell minden embernek igaznak tartania, hanem azzal, mely hitigazságokat, hittételeket (ezek között dogmákat) kell vallania annak, aki keresztény egyházhoz tartozónak vallja magát.

Teológia (görög θεολογια, theologia, a theosz, azaz isten és logosz beszéd szavakból, azaz isten(ek)ről való beszéd): hittudomány, a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata. A teológus módszerei a logika és a filozófia gondolkodási szabályai.

 (az összes definíció a Wikipédiáról származik)

priest-8593_640.png

Nézzük csak meg a definíciókat kicsit alaposabban.A tudomány ismeretek összessége, ezen ismeretek tényekből állnak össze, megismételhető kutatások eredményeképpen. A tényeket kutatások, kísérletek bizonyítják.

A dogma egy olyan kijelentés, amelyet senki sem tud bizonyítani, ezért dogmának nyilvánítják, azaz el kell hinni, mert csak. Mert kötelező elhinni. És a keresztény hit alapja dogmák sorozata.

És ezek után a dogmatika a dogmákkal foglalkozó tudomány. WTF??? Egy tudomány, amely tudományosan nem bizonyított, tekintély alapon kijelentett dolgok (mert tényeknek azért nem nevezném...) rendszerével foglalkozik tudományosan?

Menjünk csak tovább ezen a gondolatmeneten. Van jó pár dolog, ami nem bizonyítható, ugyanis ha bizonyítható lenne, elénk tennék a bizonyítékot. és röhögnének a pofánkba.

Tehát, veszik ezeket a dolgokat, amelyek nem bizonyíthatóak, és hatalmi szóval kijelentik, hogy ezeket a dolgokat igaznak kell elfogadni (ja, és ha valaki ebben kételkedik, akkor pár száz évvel ezelőtt máglyára küldték, később "csak" kiközösítették, most meg idegenszívű hazaáruló lesz belőle).

Ezzel előállt az "igaz" dolgok halmaza, amelyre felépítettek egy "tudományt", amely e zseniális módszernek köszönhetően támadhatatlan. Ha ugyanis egy valódi tudományos tényt - a tudomány fejlődésének következményeképpen - megcáfolnak, mint például azt, hogy a Föld körül kering a nap és minden más égitest is, összedől a tudománynak az a része, újra fel kell építeni, immár az új tények (és bizonyítékok) figyelembevételével.

Ezzel szemben a teológia, és a dogmatikai fel tud építeni logikával, logikus módon egy rendszert, amely nem cáfolható, mert minden cáfolati kísérletre az a válasz, hogy a dogmák igazak, pont. És pontosan az alapjait nem lehet megcáfolni, éppen azért, mert nem tényeken, hanem hatalmi szóval tett kijelentéseken alapulnak. A felépítmény meg a formális logika szerint igaz. Tehát - hasonlóan a valódi tudományhoz - ha az alapokról bebizonyosodna, hogy hamis, dőlne az egész felépítmény, és újra kellene kezdeni a munkát, mint ahogy a valódi tudományban számtalanszor előfordult, és még elő is fog fordulni.

Paradox módon, ha valakivel vallás kontra tudomány témában vitába keveredek, ő követeli legjobban a bizonyítékokat, például a legutóbbi esetben az ősrobbanásra. és olyan jellegű bizonyítékot akar, hogy mondjuk ott volt a National Geographic, és lefilmezte. :) Holott, a saját világnézetének egyszerűen nincsenek bizonyítékai, amit annak nevez, azok a nem bizonyított dogmákból levezetett következtetések, és mint ilyenek, nyilvánvalóan az alapállítások igazságtartalmától kell, hogy függjön a következtetések igazságtartalma is. Ezért is védik olyan nagyon a dogmákat, hogy aki megkérdőjelezi, azt megbélyegzik, amelynek következtében nem jogosult - a szemükben - többé beszélni a témáról. Régen máglyával, manapság más módon irtják a gondolkodó embereket.

És erre az imbolygó alapra építettek fel egy több ezer éve a világ politikai és gazdasági hatalmának jelentős részét birtokló gazdasági vállalkozást.

Most akkor tulajdonképpen mit is védenek?

Szólj hozzá

tudomány vallás dogma