Ölik egymást az emberek.

Az autós ledudál az útról, a nyugdíjas beelőzi a pénztárban a sort, miközben úgy csinál, mintha süket és vak lenne. Félrelöknek, legázolnak, meglopnak.

Mindenki ideges, mindenki rohan, mindenki utál mindenkit.

Így készülünk a karácsonyra.

Felvesszük a hiteleket, amit egész évben fizetni kell. Ha jól megnézzük, a hitelből lesz valamink, amit valaki más hitelből vett nekünk, és lehet, hogy nem is olyat akartunk.

Mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem a pénz számítana, hanem az odafigyelés. Ha tudnánk, hogy az, akinek ajándékot veszünk, minek örülne, ami személyes, amin látszik, hogy gondoltunk rá, ismerjük, és így jött az ötlet az ajándékra. Ami nem azért különleges, mert baromi drága, hanem azért, mert benne van az odafigyelésünk és a szeretetünk.

És akkor nem kéne hiteleket törleszteni, megspórolt pénzt előásni a ládafiából, sorban állni a műszaki boltban.

Béke lenne és nyugalom.

Csak a kereskedők nem örülnének ennek.