2017. már 27.

Szimpátia és ördög

írta: szaGértő
Szimpátia és ördög

A történet egy pest-megyei kisvárosban játszódik, természetesen név nélkül.

Adott egy önkormányzati dolgozó, aki a segélyezésekkel foglalkozik. Nyilván gondosan felmérve a kérelmezők családi és anyagi viszonyait, gondosan mérlegelve azokat, és a tudása legjavát adva a döntéséhez.

Ezt akár két példával is alá lehet támasztani.

Az egyik példa a szimpatikus családról szól. Papa, mama, három gyerek, és nagymama. Szegénykék bérelt házban laknak, mert nem fizették a lakáshitelüket, és a bank kitessékelte őket a házból.

Keveset keresnek, öten 100 ezer körül (fejenként), plusz a nagymama 120 ezres nyugdíja. Ebből igen nehéz kitermelni a 80 ezres bérleti díjat és a rezsit, ezért a szimpatikus ügyintéző évente-félévente, amikor lehetőség nyílik rá, szól is nekik, hogy adják be a kérelmüket lakbértámogatásra, majd pár napon belül el is bírálják, engedélyezik, és ki is fizetik azt. Készpénzben, mert a bankszámlájukon általában inkasszó van.

A másik példa a nemszimpatikus család, anya minimálbéren, két gyerek iskolás. Napról napra élnek. Ugyanez az ügyintéző - nyilván teljesen empatikusan és jogszerűen - a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény évenkénti felülbírálatánál legalább egy, de időnként több helyreigazítást kér teljesen indokolatlanul (idén pl. a beadott keresetigazolást bekérte ismét), majd eddig minden évben engedélyezte, gondosan vigyázva arra, hogy legalább egy hónap kimaradjon, ami csak az iskolai ebéd esetében 13 ezer forint körüli plusz kiadást jelent.

Idén szintet lépett a kedves, szimpatikus ügyintéző: a kérelmező ugyan még nem kapott semmilyen írásbeli választ, de az iskolai ebéddel foglalkozó aktakukac már hívta, hogy nem fogja megkapni a kedvezményt, ügessen be az ebédpénzzel.

Tehát az a felállás (lehet, hogy más esetekben is, de ez a cikk csak erről a kettőről szól), hogy akinek fél millió forint fölötti havi fix bevétele van, az minden esetben, 2-3 nap alatt megkapja a kedvezményt, akinek meg az egy főre eső jövedelme 30 ezer forint körüli, azzal szórakoznak, és teljesen bizonytalan az eljárás eredménye.

A hivatali munkarend nyilván olyan, hogy jogilag a döntés a jegyző döntése, de mindig a kérelmek értékelését végző hivatali aktatologató javaslata alapján történik, a jegyző nem fogja áttekinteni egyesével az ügyeket.

És ez a döntés jól láthatóan sokkal inkább szimpátia alapú, mintsem a tényeken alapuló.

Ez az eljárás teljes mértékben lekottázza , amit a sajtóban látunk. Nem az számít, hogy valaki ért-e a dolgához vagy rászoruló-e, hanem csakis az, hogy mennyire széles a nyelve, kit ismer, és kit nem.

És még kockázata sincs, mert ugyanannyi szavazót fog veszíteni a polgármester, mint amennyit nyer.

Pedig ez így nagyon nincs jól.

Szólj hozzá