2017. nov 22.

Sumákolás magyarul

írta: szaGértő
Sumákolás magyarul

Ma megálltam az autópályán egy benzinkútnál, kávézni.

Egy ember volt előttem, éppen ment a pantomim az eladócsajjal, mert a csaj semmilyen nyelven nem beszélt, csak magyarul és trágárul. Szegény kaminonos elmutogatta, mit szeretne, bökdöste az üveget a hot dog túloldalán, majd a csaj mutogatta a mustárt meg a ketchupot, szépen elhadonásztak, míg végül a kamionos megkapta, amit akart.

Úgy gondolom, hogy egy olyan helyen, ahol leginkább külföldiek állnak meg, alap lenne, hogy a személyzet legalább angolul beszéljen alapszinten, az ételek nevei meg a számok, valamint a köszönöm bőven elég, egy értelmes ember ezt egy-két nap alatt meg tudja tanulni, ha akarja.

De nem ez volt a legfelháborítóbb a dologban, hanem az, hogy a kislány bepötyögte a pénztárgépbe az 1800 forintot, amit a kamionostól akart, majd kitépte a kezéből a két darab öteuróst, amit tanácstalanul tartogatott, betette a kasszába, hátat fordított, és otthagyta az emberünket. Ezek szerint begyűjtött az 1800 forintos számlára kb. 3200 forintot, és esze ágában sem volt visszaadni.

Tehát a pultba nem csak tanulatlan, hanem szemétláda tolvaj alkalmazottat sikerült felvenni. Egészen biztos vagyok benne, hogy a tulajdonos soha nem fogja látni azt a tíz eurót, valahogy kisurran a kasszából, bekerül helyette az 1800 forint - vagyis annyival kevesebb jattot vesz majd ki.

Elképzelhető, hogy a tulajdonos sem arról híres, hogy elkényezteti az alkalmazottakat, de a mai álláshelyzetet ismerve nem vagyok biztos benne, hogy ezt lopással kell kompenzálni, tovább rontva az ország amúgy sem jó hírét.

De lehet, hogy én vagyok túl igényes.

Szólj hozzá

autópálya átverés benzinkút