2018. okt 09.

Akciójavaslat a MÁV késések megfékezésére

írta: szaGértő
Akciójavaslat a MÁV késések megfékezésére

Valószínűleg országosan is, de Budapest környékén egyre jelentősebbek a késések, vonatkimaradások, amelyre 2017. januárjábana MÁV szóvivő azt merte mondani, hogy korábban kell indulni, ha nem akar valaki elkésni.

A jegy vagy bérlet megvásárlásával szerződés jön létre a MÁV és a utas között, hogy a menetrendben meghatározott időpontban as MÁV elszállítja az utast A-ból B-be, ezt a szerződést a MÁV rendszeresen nem teljesíti.

A felelősség alól egyrészt azzal bújik ki, hogy az 5 perc alatti késés nem késés, másrészt az üzletszabályzata szerint csak a feláras vonatokon fizet jelentéktelen kártérítést, a munkába járó bérletesek ebből kimaradnak.

Itt az ideje, hogy az utasok tegyenek valamit.

Javaslatom a bátrabb utasoknak:

Késés esetén (fontos: késés az egy perc késés is) ha jön a kalauz, az alábbiakat kell mondani:

Tájékoztatom, hogy műszaki okok miatt jegyemet/bérletemet csak x perc késéssel tudom bemutatni (x=az aktuális késés ideje), szíves türelmét és megértését köszönöm. Ha megvárja, természetesen mutassuk meg.

Javaslatom kevésbé bátor utasoknak:

Kezdje el keresni a jegyet ott, ahol tuti nincs. Női táska, kabát, farzseb, majd 2-3 perc múlva találja meg és mutassa be. Hasznos, ha a kalauzt csak akkor veszi észre, amikor megszólítja, rengeteg időt lehet vele nyerni.

Mi lehet ennek a következménye?

Megbüntetni nem tud, hiszen vagy jegyünk (vagy bérletünk). Viszont ha elég sokan csinálják (optimálisan az összes utas), egyszerűen nem fog végigérni a vonaton, legalábbis agglomerációs járatokon biztosan nem. Előbb-utóbb jelenteni fogja az eseményt.

Hamarosan meg fognak jelenni azok az utasok, akik így próbálnak meg bliccelni, későn jövő vonatra meg sem veszik a jegyet. (amint azt OV-tól tudjuk, a vonat is úgyis arra megy, ha nem vesznek jegyet...) Őket elkezdi megbüntetni a kalauz, de egy zsúfolt agglomerációs vonalon a starttól a célig nem jut 5-6 főnél tovább.

Mielőtt valaki félreértené, nem bátorítok senkit, hogy ne vegyen jegyet, sőt, azt tartom helyesnek, ha mindenki megveszi, de ettől még lesznek ilyen emberek.

Mi az akció célja?

Ráébreszteni a vasút vezetőit, hogy az utasok rendkívül elégedetlenek a szolgáltatással. Az ügyfélszolgálatnak írt levelek lepattannak, a Gizikék megírják a sablonválaszt, és elküldik.

A kallernek mondott keresetlen szavak sem jutnak tovább.

De ha a vonatok késése (és az akció miatt jegyet nem váltók) konkrét amyagi veszteséget okoznak vagy hatalmas sajtóvisszhangot generálnak, előbb-utóbb országos akcióvá fejlődhet a dolog, aminek három eredménye lehet:

1. Nem történik semmi változás. Ebben az esetben az akciót folytathatjuk addig, amíg a jegyet nem vásárlók elérik a kritikus tömeget, és valamit kell lépnie a vasút vezetésének

2. Javítanak a pontosságon. Ezt csak hosszú távon tudom elképzelni.

3. Bevezetnek valamilyen kompenzációs csomagot, amely kártérítést ad a munkába járó bérletesek tömegének. Még jobb lenne, ha ezt az összeget a felelős vezető fizetéséből vonnák le, motivációs céllal.

Fontos, hogy csakis akkor csináljuk, ha késik a vonat, de akkor mindenképpen.

De egyetlen dolog teljesen biztos. 

Ha ülünk a vonaton, mint a birkák, és magunkban duzzogunk, ha azért utazunk a MÁV szóvivó tanácsa szerint másfél óra helyett két és fél órát, hogy ne rúgjanak ki, azzal sem magunkon nem segítünk, sem a vasúti szolgáltatás minősége nem fog javulni.

Annyi kaller-rendőr kombó meg nincs, hogy minden vonaton, minden időben kezelni tudják ezt a helyzetet.

Szólj hozzá

akció késés MÁV