Úgy alakult, hogy valamelyik hajnalban páran csocsóztunk egy hangulatjavító kombinátban, amikor egy általam ismeretlen helyi faszagyerek odabaxott az üvegre egy ötvenest, és közölte, hogy a győztes ki van hívva.

Nem kérlek, vanekedved, légyszíves, hanem kivanhívvvva. Pont.

Na mivel sikerült nyerni, előző ellenfelem a párommá lépett elő. és elkezdődött a nagy meccs az ötvenforintos csávó meg a haverja főszereplésével: kabát le, pulóver le, ing le, izompóló elő. Bemelegítés: vállforgatás, szemforgatás, rúd pörgetése, benyálazása, megint pörgetés, megint nyálazás, mintegy tíz percben.

Nagy arc ON, kezdődjék hát a meccs. Első körben 7-3 ide.

Második kör, 2-2-es állásnál nagyarc közölte, hogy forgattam, ez nekik egy gól. Nem állok le hülyékkel vitatkozni, de mondtam, hogy szerintem ő is, de akkor hagyjuk az egészet.

Ezt követően fél órás kiselőadást tartott, hogy ő tíz évig csocsóbajnok volt, és jobban tudja, különben is ő ha forgat, akkor 350 foknál megállítja a bábut, én meg legalább 380 fokig tekertem, és az már forgatás, a 350 fok még nem.

Ebben maradtunk.

Azt megtartottam magamnak, hogy én például nem indulok általános  iskolás matekversenyen, de ha véletlenül indulnék valamilyen agybaj következtében, akkor sem ugatnék be a nálam jóval gyengébb versenyzőknek.

Azt hiszem picivel többet tettem le az asztalra, mint egy csocsóbajnoki cím, de olyan embereknek teljesen fölösleges ezt magyarázni, akik meg vannak győződve arról, hogy mindenkinél mindent jobban tudnak, a beépített szögmérős szemük olyan, mint a sasé (olyan csipás...) és különben is.

Azt hiszem, a csocsókarrierem ennyi volt. De nem is hiányzik. :)